KRITIKA – Oxigén

2021-05-142021-05-16 R. J. Hendon 2021, hibernáció, netflix, oxigén, oxygene, thriller

A Netflix kínálatában látható az Oxigén című minimalista, sci-fi thriller, ami egy ismert, ám továbbra is érdekes alapötletből indul ki: az amnéziás főszereplő felébred egy idegen helyen, és nem tudja, mi történt vele, illetve ki ő.

Vannak klisék, sokszor alkalmazott, ismert fordulatok, amelyek már a könyökünkön jönnek ki, azonban az “amnéziás ébredés” véleményem szerint nem tartozik ezek közé. Egyszerűen szólva azért, mert ez nem egy, a történet közepén vagy végén bekövetkező fordulat, hanem az alapszituáció, a kiindulási pont. És mint ilyen, bármerre elágazhat, bármi kiderülhet, egymillió variációt eredményezhet, amelyek aztán egymástól gyökeresen eltérő sztorikká válhatnak.

Az Oxigén egy egyszereplős és egyhelyszínes történet. A főszerepben Mélanie Laurent-t láthatjuk (Becstelen Brigantik, Szemfényvesztők, Hatan az alvilágból), aki hirtelen magához tér egy hibernációs kamrában. Fogalma sincs, hogy került ide, hol van egyáltalán a high-tech koporsó, és még a saját nevére sem emlékszik. Egyetlen beszélgetőtársa a MILO nevű mesterséges intelligencia, akivel azonban nem lehet túl tartalmas párbeszédeket folytatni. Nem az a fajta MI, amely bármit is felfogna az emberi pszichéből, egyszerű algoritmusként végzi a dolgát.

Hamarosan kiderül, hogy a kamra megsérült, és fogytán az oxigén – a névtelen lánynak már alig másfél óra maradt hátra az életéből. Ennyi ideje van arra, hogy végigzongorázza az MI által felvázolt szűkös lehetőségeket, és kiderítse, hogyan tudna kijutni szorult helyzetéből. Nincs sok esélye, némi korlátozott és kiszámíthatatlan pillanatokban megszakadó kommunikáció mellett pár alapvető diagnosztika, és saját, széttöredezett emlékfoszlányai segíthetik.

Eredetileg a fantasztikusan tehetséges Noomi Rapace (A tetovált lány, Prometheus) játszotta volna a főszerepet, azonban az őt leváltó Mélanie Laurent is remek munkát végez, kiválóan és hitelesen képes átadni érzelmek széles skáláját, miközben egy kamera közvetlen közelről filmezi az arcát. A tanácstalanság, ijedtség, páni rémület, reménykedés, eltökéltség, és a téboly mind-mind átérezhető, és segít, hogy ne legyen közömbös számunkra ez a névtelen karakter.

Látványról nem nagyon beszélhetünk a filmmel kapcsolatban, hiszen a játékidő 90%-ban egyetlen, szűkös, belső térben játszódik, viszont az operatőr kihozta a maximumot a lehetőségekből, és néhol egészen meglepő és érdekes kamerabeállításokat láthatunk. Az idegesítő hanghatások pedig pár jelenetnél Denis Villeneuve filmjeit juttatta eszembe, bár párszor olyan érzésem volt, mintha egyszerűen megfeledkeztek volna róla.

Annak ellenére, hogy az egyes alkotóelemek rendben vannak, a film mégsem működik. A legnagyobb probléma vele, hogy rettenetesen vontatott, a közepe táján a néző könnyen elveszti az érdeklődést. Majd, mintha a rendező Alexandre Aja épp ezt próbálná ellensúlyozni, az utolsó harmadában rákapcsol, és egyik fordulat jön a másik után. Újabb és újabb leleplezéseket és magyarázatokat kapunk, de eközben főhősünk sorsa annyiszor és olyan gyorsan váltakozik a “lehet, hogy túlélem” és a “tuti, hogy kinyiffanok” között, hogy izgalmas helyett inkább idegesítővé válik. Nem tudunk pár röpke percnél többet időzni egyik érzelmi állapotban sem. Ahogy közeledik a vége, már azt hisszük eldőlt a lány sorsa, de ekkor megint megfordulnak a dolgok. A sokadik fordulatnál pedig már elegünk lesz az egészből.

Mi a baj a fordulatokkal? Vannak köztük olyanok, amelyek tényleg jók és érdekfeszítőek, kitágítják a lány szűkös világát, többet tudunk meg általuk. Ilyen fordulatok azok, amelyek a hol vagyok és a ki vagyok kérdésre válaszolnak. De a véghajrában, ahogy vészesen fogy a maradék oxigén, már nem lesz miattuk több a történet, csak hosszabb.

Az az érzésem, hogy az Oxigén sokkal jobban működött volna egy 45-50 perces Black Mirror epizódként, mintsem önálló filmként. Rövidebb, feszesebb tempójú alkotásként maradandó élményt nyújthatott volna. Így azonban csak egy egyszernézős, felejthető alkotás.

De azért egyszer tényleg érdemes megnézni.

Értékelés: 6/10