KRITIKA – Love, Death + Robots 2. évad
A Love, Death + Robots első évada igazai meglepetés volt a Netflixtől. Az antológia összesen 18, rövid, de velős epizódot tartalmazott, amelyek nagyon széles skálán mozogtak, mind tematikájukban, vizualitásukban és minőségükben is. Szinte mindenki megtalálta köztük a kedvencét, bár többnyire általános konszenzus van arról, hogy A Sas-hasadék (Beyond the Aquila Rift) az egyik legjobb rész.
A második évadot már nagyon vártuk, de a koronavírus járvány miatt sokat késett, és talán ez a magyarázata annak is, hogy a korábbi tizennyolc helyett most csupán nyolc történetet kaptunk. Ez sajnos rányomja a bélyegét a sorozatra, hiszen egy hosszabb és tartalmas élmény helyett egy este alatt ledarálhatjuk az egészet.
Az alábbiakban az egyes történetek spoiler-mentes ismertetőjét olvashatjátok Hidy Mátyástól és Juhász Rolandtól, és mindegyikük elmondja melyik rész volt a kedvence.
Automatizált ügyfélszolgálat (Automated Customer Service)
John Scalzi története alapján
Az egyik leghumorosabb és leginkább rajzfilmszerűbb történettel kezdünk, amelyet nem más, mint a Vének Háborúja szerzője, John Scalzi írt. Egy nyugdíjas lakóparkban megbolondul az egyik háztartási robot, és minden áron meg akarja ölni gazdáját, egy idős hölgyet, és annak kutyáját. Az egész sztori teljesen szürreális és nevetséges, kezdve a robot és az ember közti konfliktus kiváltó okával, az ügyfélszolgálattal folytatott beszélgetésen át a röhejes befejezésig. Nagyon jól szórakoztam közben, noha a sztoriban csupán ennyi van, nincs különösebb mélysége, mondandója, egyszerűen szórakoztat. De azt jól csinálja.
A rajzstílus komikus, ugyanakkor mégis látványos és érdekes, kiválóan passzol a sztori jellegéhez. Jó kezdés volt.
Jég (Ice)
Rich Larson története alapján
A Jég története egy olyan világban játszódik, ahol mesterségesen továbbfejlesztett emberek élnek, akik erősebbek és gyorsabbak, mint normál társaik. Egy jeges bolygóra újonnan érkezett testvérpár próbál beilleszkedni a helyi közösségbe, ám egyiküknek nincsenek fejlesztései, emiatt kívülállónak számít. Úgy próbálnak bevágódni az egyik helyi bandánál, hogy belemennek egy halálos futóversenybe a jégen. A jég alatt azonban gigászi, bálna szerű teremtmények élnek.
A történet lényege elsősorban a két testvér összetartásán alapszik, valamint azon, hogy a fejlesztett fiú megpróbálja elfogadtatni hagyományos testvérét a közösséggel – ehhez azonban bizonyítania kell.
Az egész sztori éjszaka, sötétben játszódik, ami egyszerre baljós és gyönyörű környezetet teremt – noha a karakterek megrajzolása nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet.
Alapvetően szomorú és kiábrándító, hogy egyáltalán bizonyítania kell annak, akinek nincsenek fejlesztései, de a testvérpár az összetartás és az önfeláldozás révén képes áthidalni ezeket, így egyike azon kevés történeteknek az antológiában, amelyek pozitív kicsengésűek.
Élettelen szemek (Pop Squad)
Paolo Bacigalupi története alapján
Ha a Jég pozitívnak számított, akkor ez a tökéletes ellentéte. Az Élettelen szemek egy könyörtelen, embertelen disztópiába vezet el minket, ahol az emberiség elérte egyik régi vágyát: a halhatatlanságot. Azonban ezzel együtt betiltották a gyermeknemzést, hogy megakadályozzák a túlnépesedést. Azok, akik megszegik ezt a törvényt, börtönbe kerülnek, gyermekeiket pedig azonnal, helyben kivégzik.
A főszereplő rendőrtisztnek az a feladata, hogy a szaporodó embereket elkapja és kivégezze az illegálisan létező gyermekeket. Nem tudjuk, hány gyerekkel végzett eddig, de a legutóbbi esetet nem tudja kiverni a fejéből, ez pedig lassú, fokozatos változást idéz elő benne.
Rendkívül szomorú történet, ami sokkal többről szól, mint egy beteg disztópiáról. Az Élettelen szemek világa ugyanis a maximális önzés világa, lakói pedig már alig emlékeztetnek emberi lényekre. Tökéletesen bemutatja azt, mennyire nélkülözhetetlen összetevője a személyiségünknek a saját halandóságunk és az azzal való szembenézés.
Snow a sivatagban (Snow in the Desert)
Neal Asher története alapján
Ugyancsak a halhatatlanságról szól az egyik legszebb grafikájú epizód, de másképp, mint az Élettelen szemek. A csaknem fotorealisztikus megjelenítés dacára -vagy épp azért – a Snow a sivatagban elsősorban akció történet.
Egy Snow nevű albínó fickó járja egy vízhiánnyal sújtott, idegen planéta sivatagos világát, amikor egy csehóban fejvadászokba botlik. Vérdíj van a fején, mivel halhatatlan, emiatt aztán több érdekcsoport is meg akarja kaparintani az öröklét kulcsát – ami Snow heréjében (sic!) van.
A Mad Max-hangulatot árasztó képsorok közben megtanuljuk, hogy egy örök életű személy alighanem csak egy másik halhatatlan mellett találhatja meg a boldogságot.
A magas fű (The Tall Grass)
Joe Lansdale története alapján
Egy férfi leszáll a vonatról a mező közepén, de eltéved az embermagasságú fűben. Nincs egyedül. Ami rá leselkedik, nem evilági, és nem barátságos. Rövid, egypoénos sztori, szerintem megérdemelt volna némi kifejtést.
A kissé lovecrafti hangulat azonban átjön, és néhány pillanatban tényleg elérte, hogy a néző izguljon. A grafika pedig gyönyörű, stop-motion jellegű, festményszerű animációt láthatunk, ami tökéletesen passzol a sztorihoz.
Az egész házban (All through the house)
Joachim Heijndermans története alapján
Karácsonykor a gyerekek ajándékot kapnak. A kéményen azonban most nem a Mikulás mászik le… Nem kifejezetten eredeti, mégis vicces egypoénos horror. Az egyik legrövidebb epizód az évadban, nincs is különösebb mondandója, csupán a gyermekek iszonyatára és a feszült jelenetet lezáró pillanatra épít.
Valamilyen báfilm jellegű animációnak tűnik – ma már annyira keverik a technikákat, hogy nem igazán derül ki.
Üzemzavar (Life Hutch)
Harlan Ellison története alapján
Igen, az a Harlan Ellison írta ezt, akinek A fiú és a kutyája című regényt (és az abból készült filmet) köszönhetjük. Ez azonban nem nagyon érződik ezen az epizódon.
Michael B. Jordan (Fekete párduc, Creed) akciózik egy kevert élőszereplős-CGI jelenetben, amely egy csata közben balesetet szenvedő űrpilótáról szól. A pilóta egy kihalt holdon vagy bolygón húzódik meg egy menedékházban, ahol azonban meggyűlik a baja a helyi karbantartó robottal.
Jól néz ki, csak a sztori vékony, ezért kár volt őt szerződtetni. A legszebb grafika dacára az egyik legfelejthetőbb epizód.
A megfulladt óriás (The Drowned Giant)
J.G. Ballard története alapján
Egy tengerparti kisváros lakói egy nap arra a meghökkentő látványra ébrednek, hogy a víz partra mosott egy óriási, emberi holttestet. Az első meglepődés után gyorsan, afféle helyi látványossággá válik a gigászi hulla, míg a szenzáció lassan lecseng, az óriás pedig fokozatosan lebomló tetemével csak egy helyi anekdota lesz.
Elégikus monológ, a Gulliver Liliputban sztori újragondolása, kicsit Jack London stílusában elbeszélve. Filozófikus darab, inkább hangulatjelentés, mint bármifajta sztori. Az évad jobban sikerült epizódjai közé tartozik mindenképpen.
Melyiket szerettük legjobban?
Matyi: Automatizált ügyfélszolgálat. Erős csapás John Scalzitól, egyben az évad egyik legjobb darabja. Nekem még mindig nagyon fura, hogy látják az amerikaiak az időseket, nem véletlen, hogy mindenki botoxoltat meg plasztikáztat.
Roland: Az Élettelen szemek tetszett a legjobban. A disztópiák a gyengém, főleg, ha valamilyen alapvető emberi értéktől fosztanak meg minket, és ezzel rámutatnak, hogy ezek egyike sem hiányozhat ahhoz, hogy egyáltalán embernek nevezhessük magunkat.
Összességében:
Az első évad után reméltük, hogy a második évadban kicsit hosszabb részeket tesznek be, de láthatóan ez most sem volt cél. A 18 helyett immár csak 8 epizód hossza 4 és 15 perc között alakul, de teljesen nyilvánvaló, hogy 15 perc alatt mennyivel több mindent lehet elmesélni, mint egy egypoénos, felskiccelt szösszenettel.
A részek minőségileg nagyjából felveszik a versenyt a tavalyi évaddal, mégis hiányérzete marad a nézőnek. Kár érte, mert ebben a szezonban is voltak jó részek, sőt olyanok is, amiket ki lehetett volna bővíteni akár 30-60 percre is, csak épp nem ez a koncepció. Várjuk a harmadik évadot, ami remélhetőleg visszatér a több részes formátumhoz, és talán kapunk egy-két hosszabb, jobban kifejtett sztorit is.
Értékelés: 6/10
