RETRO – A Naprendszer fiai
Ez a könyv 1967-ben jelent meg, az Európa könyvkiadó gondozásában, Az eredeti ára 18 forint volt, én viszont tizenkettőért jutottam hozzá egy antikváriumban. Ha valaki nem olvasta, ne tegyen szemrehányást magának, mindössze 13.800 példányban jelent meg, ami akkoriban elég kevésnek számított. Ami az irodalmi értékét illeti, senkit nem akarok rábeszélni a figyelmes tanulmányozásra. Viszont annyira jellemző a korra, amikor íródott, hogy újraolvasva jó néhány meglepetés ért.
Például az, hogy szükségszerűnek, mi több, hősiesnek tüntetik fel a természet alapos átszabását. Az a legkevesebb, hogy kiszárítanak néhány beltengert, jéghegyeket vontatnak Afrikába, részint hűtés, részint öntözés céljára.
Na jó, elismerem, az ötvenmilliárd (nem, nem írtam el) ember számára kell élelem, hely és energia. Próbálnak is megoldást találni, részint az óceán alatti városok, részint az űrben lebegő települések, részint a tengertől elfoglalt terület formájában. Ennek az irányzatnak a képviselői folyton-folyvást vitatkoznak, ami helyénvaló, csak nem mindig a józan érvek motiválják őket, ami szintén előfordul.
Amennyire kivehető, az emberek egészségesek (legalábbis nagyjából) mindenkinek van munkája, ami heti 20 óra, van lakása és élelme is, tanulhat, mi több, ezt el is várják tőle, ahogy a társadalmi munkát is. No meg a sportolást és a kulturálódást. A kormányzat központi, mármint az egész Földet képviseli, és elvileg bárki beleszólhatott a kormányzásba. Egy filozófus-történész az elnök, aki immár vagy húsz éve látja el tisztségét. Hm, hmmm…
Aztán bekövetkezik a csoda: feltalálnak egy ratomator nevű szerkezet, mondjuk kettőztető, és ezáltal az élelmiszer és iparcikk gondok megoldódnak, hiszen ha beteszel egy órát a gépbe, megnyomod a gombot, vársz egy kicsit, és aztán két órát kapsz. Jó nagy ratomatorba akár egy mozdonyt vagy egy házat is beletehetsz. No, mostanában elgondolkodtam azon, hogy ehhez milyen és mennyi anyag és energia kellett, és ezt honnan szerezték, sebaj.
Kicsivel később nagy hasznát vették a készüléknek, mert kitört egy világjárvány. Méghozzá érdekes tünetekkel, eleinte állandó jókedv, később rohamos öregedés. Hamar kiderült az is, hogy ez a vírus nem természetes, úgy tervezték. Viszont miután meglett az ellenszer, könnyű volt nagy tételben előállítani.
Ez a tragédia viszont ráébresztette a kutatókat, hogy az öregség leküzdhető. Lassacskán összerakják egy balesetet szenvedett nagyember, a ratomatika feltalálójának testét, aztán próbálják elérni, hogy minden ember részesülhessen benne. No ez az, ami nem megy egyszerre!
Kapunk még egy jutalmat, egy űrutazást, amiben egyfajta másolatot küldenek az idegenek bolygójára, ahol aztán jól kioktathatjuk őket!
Gyanítom, hogy az eddig leírtak alapján nem sokan rohannak a könyvtárba, hogy ezt a regényt kikölcsönözzék. Nem is hibáztatom őket túlzottan. Viszont annyira jellemző a korra (1958-65 között íródott) hogy már csak ezért is figyelemre méltó.
Továbbá fura okból kedveltem meg: a főhőse, Kim, nem éppen hősi figura, viszont türelmes, megbízható, mindig számítani lehet rá, és sokoldalú. Igaz, reménytelenül szerelmes, és a szeretett Lada pedig reménytelen hőskultuszban szenved. Sajna, meg is kapja a vágyott személyt.
Na jó, nem ironizálok tovább. két dologért viszont irigylem az akkor élőket, Ezek egyike a légzsák, ezzel röpködnek, nem kell buszra várniuk, legalábbis rövid (mondjuk száz kilométeres) távon. A másik egy speciális cipő, amiben a vízen lehet járni, Igaz, akkor, ha éppen tükörsima a felület, de így is érdekes lehet.
Ha valaki szintén olvasta, örülnék, ha megírná a véleményét róla!
Pasztler Ágota ajánlója
