AJÁNLÓ – L. Ron Hubbard: A sötét kezdet (Földi küldetés 2.)
L. Ron Hubbard Földi küldetés dekatlógiájának második kötete kerül most terítékre, mely elkalauzol bennünket a Földre, és az idegenek szemén keresztül tárulhat fel előttünk a saját társadalmunk, erősségeivel és gyengeségeivel együtt.
A Vontató Egy, a búcsúpartit követően megkezdte az útját a Föld felé. Soltan Gris a speed utóhatásaitól kissé kóválygó fejjel vette tudomásul az indulást, valamint azt, hogy egy ideig be lesz zárva az űrhajóba. Mindeközben Jettero Heller a pilótaülésben becélozta a Földet és várta már, hogy megérkezzen a küldetése helyszínére. Kicsivel több mint három nappal később a Vontató Egy, az éj leple alatt megkezdte a landolását az Apparátus földi támaszpontján, az Afyon városa melletti, álcázott hegycsúcson. A város Törökország legnagyobb ópiumterjesztő központja volt, így nem csoda, hogy Lombar miért ezt választotta földi főhadiszállásnak.
Az előző kötetben megismert Soltannak nyoma sincs. Mint a földi parancsnokság teljhatalmú ura, egyszerűen kivetkőzött magából és átalakult egy szadista vezetővé, aki nem csak a beosztottjait sanyargatta, hanem a kisajátított bírtok személyzetét is. Egy hamis paranccsal pedig elérte, hogy korlátozás nélkül igényelhessen helyi pénzeket az illetékes irodától. Mindeközben, már az érkezést követően elhintette azt a pletykát, hogy Jettero Heller egy kém, aki a földi személyzetet próbálja kompromittálni. Nem is csoda, hogy ennek hatására nem voltak túl kedvesek a bázison Hellerre.
Lassan elérkezett az idő, hogy a valódi tervre koncentráljanak, így a megadott időben Hellert átszállították az USA-ba, hogy nekikezdjen a tevékenységének. Soltan biztos volt benne, hogy csak napok kérdése, mikor csapnak le Hellerre, akinek a papírjain az ifjabb Delbert John Rockecenter neve díszelgett. Ugyanis az idősebb Rockecenter nem csak banktulajdonos, gyógyszeripari cégek tulajdonosa volt, hanem ő tartotta kézben a földi politikai elitet is, és nem mellesleg érdekeltségei voltak az ópium bizniszben is.
Viszont, amikor kitették Hellert Amerikában, Soltannak átadott egy levelet, hogy továbbítsa a Voltárra. Soltan nem is foglalkozott nagyon a levéllel, még vissza nem ért a bázisra. Akkor szembesült vele, hogy nem egy sima jelentésről van szó, hanem kódolt üzenetről, mely valószínű a szavak elhelyezkedésével kódolja a fontos információt. A megfejtéséhez, és a jövőbeli jelentések meghamisításához Soltannak meg kell szereznie a kódolólemezt. Viszont, ha idő előtt elteszik láb alól Hellert, akkor a lemez is eltűnhet. Ezért kettős érzés vette hatalmába: szerette volna már holtan látni Jetterot, de a lemez megtalálásáig életben kell tartania.
Ennek következtében Soltan folyamatos megfigyelés alatt tartotta Jetterot, hála a flottatiszt fejébe ültetett érzékelő-adónak, mely közvetített mindent amit Jettero látott és hallott. A megfigyelésére és követésére küldött két ügynökről már rég lemondott, ugyanis azok a Jettero ruhájába rejtett nyomkövetőket követték, fel sem tételezve, hogy esetleg a célszemély új ruhákat vásárolhat.
L. Ron Hubbard egy elég érdekes módját választotta a történetmesélésnek. Azzal, hogy Jettero Heller szemén és fülén keresztül, mégis Soltan által követhetjük nyomon az eseményeket, igencsak furcsa egyvelegét adja a történetnek. Ennek egyik oka, hogy nem tudjuk mit gondol a főhősünk, vagy éppen hogyan érzi magát egy-egy szituációban. Szeretnénk a fejébe látni és megismerni a kialakult helyzettel kapcsolatos gondolatait. A beilleszkedése az emberi társadalomba sem zökkenőmentes, hiszen 17 éves fiúnak néz ki, aki nem érti a szlenget és az árnyalt utalásokat. Azt sem tudjuk, hogy a megszerzett információkat hogyan értelmezi és milyen világszemlélet alakul ki benne a nyugati társadalomról. A szárnyai alá vesz egy drogos lányt, akit éppen kitoloncolnak a városból, ezzel összeütközésbe kerül a helyi hatóságokkal, és menekülésre kényszerül. Amikor pedig az FBI látóterébe kerül, rá kell jönnie, hogy mindenki korrupt, és csak azért hagyják futni, mert Rockecenter. Viszont éppen ez a név helyezi a fejére a célkeresztet, amikor a család ügyvédje megpróbálja egy bérgyilkossal eltetetni láb alól.
A regényfolyam második kötete egy igazán izgalmas, szórakoztató kalandregény, vagy mondhatnánk azt is, hogy kémregény, hiszen Jettero úgy csöppen egyik kalamajkából a másikba, és úgy vágja ki magát mindegyikből, mint egy szuper-képzett titkos-ügynök, akiben ott szunnyad egy voltári MacGyver. Kiképzésének és az alacsonyabb földi gravitációnak köszöngetően erősebb, gyorsabb és pontosan átlátja a harci helyzetet. Azt viszont nem tudjuk, hogy mennyire van tudatában annak, hogy tetteinek köszönhetően nem egy karitatív szervezet, hanem maga a maffia emeli keblére és veszi a szárnyai alá. Napjait az ENSZ közelében lévő kuplerájban tölti, ahol szállást, ételt és egyéb szolgáltatásokat vehet igénybe, a családnak tett szolgálaiért cserébe. Egy igazi földi mennyországba csöppen, ahol a főszezonra készülve, az unatkozó lányok Jetterot részesítik kegyeikbe.
A szatirikus vonalat itt inkább a társadalomból kiábrándult írói csalódottság veszi át. Az állami apparátus és a szervezetbűnözés egymás konkurenciái, sőt, egyes maffiacsaládok tisztességesebbek is mint pl. a DEA, CIA vagy az FBI, ugyanis ők nem akarnak részt venni a drogterjesztésben, és éppen ezért más családok, az állami szervekkel karöltve, igyekeznek átvenni a területüket. A DEA, az államok drogellenes szervezete csak azért deríti fel a különböző karteleket és elosztóit, hogy részesedést kérjenek a bevételből. A legtöbb helyen pedig éppen a helyi rendőrség az aki biztosítja a zavartalan ellátást és a konkurencia távoltartását. Itt szimbiózisban él az állami maffia és a hagyományos maffia, nem úgy mint egyes országokban, ahol a helyi maffia szerepét átvette az állam, és nem tűri meg a konkurenciát.
Egy valamit azonban gyorsan megtanul Jettero: diploma nélkül nem hallgatja meg senki. A küldetéséhez viszont szüksége van, hogy hallgassanak rá, ha el akarja érni, hogy olyan technológiákra váltsanak a földi társadalmak, amik megakadályozzák az ökológiai katasztrófát. Ezért, bár hamis papírokkal, de beiratkozik a helyi állami egyetemre végzős hallgatónak, hogy “legális” úton szerezzen diplomát. Itt viszont egy olyan falba ütközik, egy lány képében, akit nem hat meg a maffiakapcsolata, és megpróbál minden lehetséges eszközzel keresztbe tenni neki. Bár Jettero aránylag könnyen veszi ezeket az akadályokat, köszönhetően a gyors tanulási képességeinek, de nem sikerül megolvasztania a lány szívét,. Sőt!
A kötet lapjain egy kis bepillantást nyerhetünk a ’80-as évek környezetpusztító iparába is. A szennyezett folyók, melyekben már nincs semmilyen élőlény, a szmogos városok, és a többsávos tranzitutak, melyeken levegőt sem lehet venni. Jettero minden ilyennél megáll egy pillanatra, hogy szemügyre vegye a hihetetlen pusztítást, és néha szavakba is foglalja, hogy hogyan lehet az ember ennyire felelőtlen, hogy a saját életterét pusztítja, ezzel veszélyeztetve a jövőjét és a fennmaradását. Sajnos a fejébe nem látunk bele, így nem tudjuk pontosan, hogy mit gondol, és azt sem, hogy milyen tervvel készül, hogy sikerre vigye a küldetését.
A Földi küldetés második kötete, A sötét kezdet, mindössze pár hónapot dolgoz fel Jettero életéből, és még nem körvonalazódik, hogy milyen úton indul majd el hősünk, hogy megmentse a világunkat a kipusztulástól. Annak ellenére, hogy nem látjuk a cél felé vezető utat, igen szórakoztató a történet. Az író stílusának és humorának köszönhetően könnyen olvasható a regény, mely bővelkedik kalandban és humorban. Soltan kitörései és közbeszólásai sem akasztják meg a történetet, hanem inkább egy kis plusz információval látnak el bennünket. Vívódik belül, hogy Jettero haláláért vagy életben-maradásáért drukkoljon inkább. Közben az ő nyaka körül is szorul a hurok, és a két Jetterora állított ügynök nemhogy segítené a munkáját, hanem inkább csak akadályozza a téves információkkal.
Kíváncsian várom a harmadik kötet eseményeit, ugyanis A sötét kezdet olyan függővéggel fejeződött be, ami érdekesen befolyásolhatja Jettero történetét. Nem beszélve arról, hogy Jetteronak egy olyan oldalát ismerhetjük meg a kötet utolsó lapjain, ami alapjaiban változtatja meg a róla kialakult képet.
ISBN: 978 87 432 0978 2
NEW ERA, 2021
(Fordította: Radnai Csaba?)
Terjedelem: 490 oldal
A sorozat megrendelhető közvetlenül a kiadótól kedvezményesen, IDE kattintva.